Rossz anya vagyok :(

versek.aranyosiervin.com

Jesszusom, na ez még egy kényes kérdés, és talán most olyan sorokat olvastok majd, amelyek szerintem sokatokban, akik anyák vagytok, megfogalmazódott már.

A foganás pillanatától kezdve anyák vagyunk. Onnantól kezdve, ahogy az előző őszintén témában irtam, felelősséggel tartozunk egy életkéért. Eljön a szülés pillanata, és gyökerestül megváltozik az életünk. Mosunk, főzünk, takaritunk, napi 24 órában a babócánkkal vagyunk. Nő, növöget, már játékot, szinezgetést, társasozást...stb. igényelnek, de közben a lakás legyen rendben.

Megcsinálsz mindent, nagyjából rendben a lakás, de minek, mert nemsokára úgy is úgy néz ki, mint ahol tornádó söpört át. Fürdőszoba körbeklórozva, lakás leportalanitva, szőnyeg csilli-villi, a légy seggen csúszik. Este elaltatom a kislányomat, nézem, és azon agyalok, hogy mi a francért fontosabb nekem a nyomorult lakás tisztasága, meg minden más egyéb, mint a gyerekem.

Ilyenkor megvilágosodok, pár napig hagyom az egészet, és inkább rajzolgatok vele, tanitom szivecskét kanyarintani, vagy csak egyszerűen szinezzük a Zsókától kapott szinezőt, közben azért elszalad a játék orvosi táskáért, hogy megmérje a lázam, megfésül, megjegyzi, hogy "szép vagy anya", majd jöhetnek a szabadtéri progik este, mint a fagyi, játszótér, vagy Hajniéknál egy kis játék Öcsivel. Haza jövünk, zuhi, vacsi, fekvés (elvben). 

Tartalmasan töltöttünk el együtt egy napot, majd egy másodikat, aztán visszatérünk az előző projekthez, mert a mosni való gyűlik, a por nő a polcon, kaja nincs, csakhogy igy nem marad idő a gyerekre, a mindenhol megfeleléstől feszültek vagyunk, estére összecsuklunk, rossz anyáknak gondoljuk magunkat, időnként sirva fakadunk ennek tudatán, majd érkezik két kezecske, amelyek átölelik a nyakunkat, és a kis mazsolánk ölelés közben azt mondja: "anya ne sirjál! szeetek". Ilyenkor pedig méginkább elkap a sirás, ugyanis még sokkal gagyibb anyának érzem magam. 

Később más gondolatok jönnek. A többi gyereknek a szülei megvették a szép új biciklit, én a kislányomnak, aki már majdnem egy éve két kerekűvel tud biciklizni, segédkerekek nélkül, nem tudtam megvenni az újat, mert nincs rá pénzünk. A többi gyereknek megvan mindene, ami az én lánykámnak nem adathatik meg, mert nincs rá pénzünk. A többi gyereknek minden nap jut az asztalra gyümölcs, joghurt...stb., az enyémnek nem adhatom meg minden nap. A többi kislánynak új ruhácskáik vannak, mi örülünk a szép, megörökölt ruhácskáknak is, de újat csak ritkán tudok venni neki. Nem irigylem én azokat, akik mindezt meg tudják adni a gyerekeiknek, csak sajnálom az én kislányomat, hogy én nem tudom neki megadni mindazt, amit kellene, ami miatt rosszul érzem magam. Fáj a szivem, fáj most is, amikor ezeket a sorokat leirom, és a könnyeim potyognak, mert úgy érzem, nem vagyok jó anya. Dolgozni nem tudok, mivel nincs segitségem. Anyum messze él tőlem, anyósom nincs (sok nő nem szeretne anyóst, én bizony nagyon szeretnék!), igy nincs hol hagynom a kislányomat, hogy elmehessek dolgozni, legalább pár órára (egyébként egy apartmanba eljárok takaritani, oda legalább vihetem magammal), amiért megintcsak rosszul érezném magam, mert nem a gyerekemmel lennék, de legalább jutna egy kicsit többre. Nekünk nincs üzletünk, nincsenek kiadó szobáink, de pénzünk sincs, hogy bármibe belevágjunk. Valamibe belekezdtem, amit szeretek is csinálni, de még nem igazán indult be, még nincs túl sok munkám, hogy ebből elég pénzt is lássak, télen pedig még kevesebb lesz, nem tudom mennyien jönnek majd. Igy megintcsak rosszul érzem magam, mert nem vagyok jó semmire, nem vagyok elég jó, nem tudok eleget adni.

Hol van ebből a kiút? Jó anya akarok lenni!